Szuha Árpád-kori település, alapítása az 1100-as évek végére tehető.
Ezt bizonyítja a Vár-bérc: Szuha főutcájától keletre Mátramindszent déli végétől nyugatra a Galya-patak és a Mindszenti-patak között a környezetéből kb. 50 méterre kiemelkedő 382 méteres magaslaton található az erődítmény maradványa.
A kúposan kiemelkedő hegyen egy 55 méter alapú, 30 méter magasságú háromszög az erődítmény belső területe. A délnyugati meredek oldalt egy szakaszát kivéve várárok vette körül. A belső terület közepén egy 9x9 méteres külső méretű kőtornyot tártak fel, a körítőfalat is több ponton átvágták. Az ásatáson zömmel XII-XIV. századi tárgyak kerültek elő.

1296-ban a Baksa nemzetség birtokában volt a Csomosz nevű hegy, valamint az ő birtokuk volt a Zsiva, mely területek a falu határában találhatóak.

Hiteles dokumentumok csak 1426-ból származnak. Az oklevelek tanúsága szerint ekkor Szuha az Iváni család birtoka.
A középkori oklevelek Zoha, Zuha, Zwha néven emlegetik a települést. 1441-ben mikor a falu neve Zoha, ismét az Iváni család tűnik fel birtokosként.
Mátyás király uralkodásának ötödik esztendejében, 1463-ban a falu neve Zwha, ekkor is az Iváni család birtoka volt.

A török uralom alatt a falu négy portáján nemesek éltek. A hódoltság ideje alatt 1 ½-3/4 porta adózott magyar részről. 1556-ban a török a pásztóczi (pásztói) nahiébe osztotta be a már csak 5 lakatlanul álló házzal rendelkező, romokból álló települést. A törökök betelepítési politikája során más vidékek lakóit hozták ide munkára. 1589-90 között – az egri számadáskönyvek szerint – az egri vár fenntartására szolgáltatták be a főpapi tizedet. 1592-ben a török földesúr Mohamed bin Üvejsz basa volt, aki tímárbirtoka után 3140 akcse jövedelmet élvezett. A török uradalom további éveiben az elnéptelenedett településnek 1635-ben 1 ¼ , 1647-ben 1 ¼, 1675-ben ¾ portája volt.
A török igától való megszabadulás után, 1693-ban Dorogfy özvegye és Csima János lettek a birtokosok.

A Rákóczi szabadságharc (1703-1711) bukása után, a nagy betelepítések idején 1715-ben a lakosok nagy része visszatért a megyébe. Ez idő tájt 6 jobbágycsalád telepedett le a faluban. Ők tették le a falu mai alapjait. 1720-ban már Németmező puszta is a faluhoz tartozott, ekkor 10 jobbágycsalád tudott a határból megélni.

Mária Terézia (1740-1780) uralkodásának második esztendejében, 1741-ben a falu Vay Ádám birtoka.
A továbbiakban sűrűn változtak a földbirtokosok.

A török időkben felgyújtott templom helyett, (a falu dél-nyugati végénél található területen a középkorban, feltételezések szerint már az Árpád-korban, egy várhoz tartozó templom állt -„Pusztatemplom”) még Mária Terézia uralkodása idején, felépült – 1768-ban – a ma is álló római katolikus templom.

A reformkorban már volt a faluban „oktatás”. 1848-ban az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Eötvös József nevéhez fűződő törvényjavaslattal összefüggésben sor került a községi iskola felállítására és a tankötelesek felmérésére.

A XIX. század vége felé a közigazgatás terén is jelentős fejlődés következett be Magyarországon. Ebben a folyamatban jött létre 1895. október 1-jén az első pétervásári körjegyzőség, ahová Szuha is tartozott.
Míg korábban sűrűn váltották egymást a földbirtokosok, a XX. században a báró Solymosy család a tulajdonos. 1909-ben báró Solymosy Jenő tulajdonában a környéken 1170 hold volt. Ekkor a faluban 807 ember élt 135 lakóházban, a terület 3078 kat.hold volt. A lakosság összetétele nemzetségi szempontból 578 magyar, 228 szlovák és 1 német.
Szuhához tartoztak: Szuhahuta, Szénégető, Zsiva és Hagymás telepek.
A 3 km-re lévő Mátramindszenten volt a község postája, távírója és vasútállomása.
Az első nagy világégés, az I. világháború, Szuhától is áldozatokat követelt. A kis faluból 162-en mentek a háborúba, és köztük 21-en haltak hősi halált.

A világháborút követően Szuha is újból fejlődésnek indult, 1922-ben már 1093 lelket számláltak.

A faluban működött a szuhai Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.
Az 1920. és 1930. között a lakosság természetes szaporulata 171 fő volt, így 1930-ban 1233-an lakták a falut 227 lakóházban, melyből 163 kő alapú, 64 tiszta vályogépület.
A faluban 3 szatócsüzlet és 8 vízimalom is működött.

A gazdasági világválság hazánkat is súlyosan érintette, ez az időszak meghozta a nagy kivándorlást és ez nem hagyta érintetlenül Szuhát sem. Igaz, a kivándorlás falunkból nem vált tömegessé, közülük is volt, aki visszatért szülőfalujába.

Ahogy az ország, Szuha is kiheverte a nagy válságot, és a 30-as években tovább emelkedett a lélekszám. 1936-ban 26-an, 1937-ben 55-en születtek. 1941-re a község elérte eddigi történetének legmagasabb lélekszámát 1925 főt.

Sajnos ebben az időben, a II. nagy világégés idején Magyarország is hadviselő lett. Indultak a frontra a magyar fiatalok, köztük szuhaiak is, akiknek többségét a losonci 23. gyalogezredbe sorozták be. Voltak szerencsésebbek, akik haza érkeztek, de voltak, akik nem. A zsidó lakosság deportálásakor Szuháról is vittek el családokat, közülük egy férfi tért haza.
Ahogy elérte a front országunkat, a náci és nyilas rémuralmat fokozatosan a szovjet hadsereg okozta rettegés váltotta föl. Szuhát sem kímélték a Vörös Hadsereg tagjai, fosztogató katonák többeket otthonukban öltek meg.

A háború után hozzá kellett látni a helyreállításéhoz, az újrakezdéshez és az élet normalizálásához.
Szuha és Szuhahuta között járható köves út épült 1945-46-ban, korábban lovas fogatokkal közlekedtek a patak medrében.
1946-ban Dorogházán, a szomszéd faluban, megnyitották a Ménkesi aknát, mely évtizedeken keresztül számos szuhainak biztosított munkalehetőséget. Ennek következtében a falu férfi lakosságának jelentős része vált bányásszá.

Az 1950-es esztendő nagy változásokat hozott Magyarország életében, így Szuhán is. Átrendeződött az egész közigazgatás. A megyehatárok megváltozása következtében az addig Heves megyéhez tartozó Szuha Nógrád megyei település lett. A tanácsrendszer kialakulása során Szuha levált Mátramindszenttől, és önálló közigazgatási egység lesz.
Ugyanebben az esztendőben elkezdődik a villany bevezetése.


Szuhán a tsz szervezése 1959 decemberében kezdődött. Ekkor a falu jelentős állatállománnyal rendelkezett. A községben volt 170 szarvasmarha, 1000-nél több liba, csaknem minden háznál sertés, csirke, valamint 16 pár ökör és 13 pár lófogat. Az önálló szuhai tsz 4 évig működött – kevés sikerrel. Négy év után Mátramindszent központtal egyesültek Szuha, Mátramindszent, Dorogháza és Nemti termelőszövetkezetei.

A Művelődési Ház 1960 és 1964 között épült fel.
1961-től lehetővé vált, hogy a szuhaiak autóbusszal utazhassanak a 3 km-re lévő mátramindszenti vasútállomásra. A következő esztendőtől már a megyeszékhelyet, Salgótarjánt is el lehetett érni autóbusszal.
1962-ben Szuhahuta neve Mátraalmásra változott.
A posta épületét 1963-ban adták át. 1967-ben új Népbolt épült.

A község közigazgatási önállósága 1970-ben véget ért, ekkor újból Mátramindszenthez került. A fontosabb beruházások Mátramindszenten történtek.
Az eddig önállóan működő iskola körzetesítésére is sor került, az új, már körzeti iskola Dorogházán működött.
Szuha tehát hátrányos helyzetbe került, a faluban csak az óvoda maradt.

Ezzel szemben viszont 1972-től nagy lendülettel indult el két üdülőtelep kiépülése. A falu elindult azon az úton, mely előrelépést jelentett az idegenforgalom, a turisztika vonatkozásában.

A 80-as évek végén a falut is megérintette a rendszerváltozás előszele. A rendszerváltozás (1990) valóban meghozta a falu újbóli önállóságát.

A lakosság száma álladóan fogy, míg 1990-ben 905 fő volt az állandó lakosok száma, mára már 609 főre csökkent. A gyönyörű fekvésű falucska viszont nagy vonzerővel rendelkezik, ezt bizonyítja, hogy a megüresedett házakat szívesen és gyorsan megvásárolják az ország különböző területeiről pihenni, kikapcsolódni vágyó emberek.

(Forrás: Baleczky Ivánné Fehér Katalin: A mi falunk Szuha)

Mátraalmás (1962-ig Szuhahuta)

A közigazgatásilag Szuhához tartozó Mátraalmás körülbelül öt kilométerre fekszik Szuhától, a Galyatető északi oldalában. Az erdők között megbújó falurészt a hódoltság utáni években érkező felvidéki szlovákok, németek, lengyelek alapították. A régi, önálló településrész neve Szuhahuta volt, mert 1777 után kezdetleges kisüveghuták működtek itt, ezek megszűnését követően többen jártak a parádi üveggyárba dolgozni. Az 1830-ban megszűnt üveggyártást felváltotta a téglaégetés és a század végére jellemző foglalkozási ággá vált a favágás és faszerszám készítés. A lakosság faszén- és hamuzsírkészítéssel is foglalkozott.

Láda készítés Szuhahután

A település lélekszáma a II. világháború utáni Szlovákiába történő visszatelepítés időszakában több mint a felével csökkent.

A festői fekvésű üdülő jellegű falucska jelentős értékei között tartjuk számon az 1800 körül épült fa haranglábat kis lélekharanggal és az 1869-ben készült népi jellegű fakeresztet.

Mátraalmás - Galyavár

Magyarország mai területének legmagasabban fekvő várhelye, a Galyatető északnyugati nyúlványára épült 837 méter tengerszint feletti magasságban. A várat Galyatetővel egy 820 méter magas nyereg köt össze, a többi oldalon kb. 250 méter magas meredek lejtők határolják.
A vár déli végén található első gerincet átvágó árok és az északi sziklás végződés között a távolság 250 méter. Az vár déli végétől az északi véget alkotó szikláig a keleti lejtőn egykori palánk nyomvonala látható. A várat délről két egymást követő árok határolja, ami után három várrész következik. Az első várrész 76 méter hosszú és 18 méter széles, amit több árok és terasz választ el az 50 méter hosszú és 15 méter széles második várrésztől, ami egy 3-4 méteres sziklatörésben végződik. Ezután következik a 40 méter hosszú harmadik várrész, amely északon a vár végét alkotó sziklában végződik.
Galyavárról semmilyen történeti adat nincs, azonban feltételezik, hogy a középkorban használták, megerősítették a korábbi időkben épült sáncokat.

Szuha – Mátraalmás mára igazi üdülőfaluvá vált.